Ő itt Tibor.

Tiborral véletlenül találkoztam kb 8 évvel ezelőtt amikor úgy gondoltam, elmegyek egy kórházba vért adni, mert ilyet még sose csináltam, meg úgyis a legritkább vércsoportom van. A véradásból nem lett semmi, mert téves infót posztoltak, viszont beszélgetésbe elegyedtem Tiborral, és valami miatt úgy gondoltam, nem pattintom le azzal, hogy adok neki egy százast, főnök.
Akkoriban volt az, hogy a hívő életemnek az a szakasza jött, hogy elegem lett a sok beszélésből, ami sosem vezet el semmi radikális cselekvéshez, és nagyon buzgón ilyen embertársi szeretet, meg az érdekelt, hogy tényleg egyszemélyesen meddig lehet elmenni. Akkori feleségemmel beszélgettünk erről és úgy döntöttünk, hogy vágjunk bele, elkeztem Tibort támogatni.
Elmondása szerint Tibor anno eredetileg szakács volt, de valami ízületi betegség miatt nem bírta a karját vízszintesnél feljebb emelni. A sokéves homeless létben azért összeszedett egy viszonylag látványos viselkedészavart, ami azért így, hogy szándék is volt, hogy elfogadom, amúgy sem volt vállalhatatlan, de nagyon erősen hálás volt azért hogy valaki komolyan veszi, és foglalkozik vele. Általában
különféle pszichiátriai osztályokon pecózott, és amikor pár hét után kitették, kénytelen volt utcázni, amit nagyon utált.
A törődés abból állt, hogy vittem neki kaját, ruhát, meg valami kis pénzt, neki adtam a butatelefont, (azon hívott) stb.
Általában az utcán lét kb. egy hétig tartott, és nagyjából azzal végződött, hogy megverték és elvették tőle, amit előző alkalommal adtam neki. Nem volt provokatív a viselkedése, ártalmatlan figura volt, nem ivott, stb.
Volt hogy a kórházba mentünk be hozzá, de általában valahova utcára hívott ki.
Nyáron a 40 fokban kimentem a parki padra a nyolcker közepébe tiszta alsót vinni neki mert nem volt neki. És rá is kellett adni, mivel nem tudott annyira mozogni. Ezt mondjuk nem láttam jönni, amikor anno belevágtam, de hát akkor már késő volt, benne volt a pakliban.
Nagyon látszott rajta, hogy rengeteget számít neki az, hogy teljesen érthetetlen módon egy ember foglalkozik vele.
Durva, berántós élmény volt, mert jóval többet követelt mint amit gondoltam  hogy fog.
De azt éreztem hogy hát igen kb. így lehet "make a change". És akkor éreztem, hogy na igen, mondjuk kivételesen Jézus tuti ezt tenné.
WWJD.
Vagy kicsit megközelítettem talán.
Nem emlékszem meddig tartott, de talán másfél évnél is hosszabb ideig támogattam Tibort.
Az akkori telefonszámom megszűnt, nekem is megváltozott az életem, lassan megszűnt a kapcsolat. Azóta nem tudok róla.
Aztán elváltam, és teljesen más típusú életem lett. Most 2, (bizonyos alkalmanként 4) gyerekes családom van, nem vagyok már ennyire buzgó, nem tudom hogy most milyen módon tudnék tenni valamit emberekért mert elsősorban a családomért kell.


Ezt a posztot az váltotta ki belőlem, ahogy különböző ismerőseim és ismerőseik úgy látszik, a mostani pillanatot érezték időszerűnek, hogy most viszont különösen nagy szigorral és odafigyeléssel feddjék meg a "büdös, koszos, felháborító, molesztál, ménemmegyszállóra" hómlesszeket, és ironikus módon épp a mostani pillanatot érezték alkalmasnak, hogy állást foglalva, elkezdjék erkölcsileg relativizálni a sajátunktól eltérő helyzetben levő emberekkel fenntartott társadalmi szolidaritás fontosságát. Azt gondolom, hogy aki MOST kezd el minden hajléktalanos poszt második kommentjeként írogatni hogy "hátazé' nemúgyvanaz", "igenképzeld nővagyok! és félek a blahán átmenni!", "igen képzeld el, hogy nem szeretem őket", az még nem tudja, hogy mivé vált. Én nem is fogom neki megmondani, csak látom.

Szeretetszolgálatos ismerős igyekezett szállóra bejuttatni, hát, én megvártam míg a papírokat intézték, de baromira vártam, hogy mikor takarodhatok el onnan minél gyorsabban. Úgyhogy, azt tanácsolom a frissen kritikus, felemelt mutatóujjú, éjszakaiműsorbanbeszélgetős szociológussá és erkölccsősszé épp most válni kívánó (nemcsak)ismerősöknek, hogy ha van bátorságuk bevinni egy embert a szállóra és ott 10 percet eltölteni, nem virtuálisan, fészbukon, hanem fizikailag, akkor nem hívom meg őket egy sörre, viszont nem is mondom nekik azt hogy elmehetnek a picsába.